2010. november 14., vasárnap

Sütőtök duplán

A sütőtökkel való kapcsolatom változatos. Kisgyerekként szerettem, nagyobb gyerekként nem, majd felnőttként kezdett újra foglalkoztatni. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Eddig csak natúr sült tökként ettem. Egy ideje gondolkozom rajta, hogy valamilyen más formában is használni kellene. Ma jött el az ideje, sütőtökös muffin készült belőle. A szakácskönyveket és az internetet böngészve több nagyon hasonló receptet találtam, végül Jamie Oliver muffinjánál maradtam, mert az szakácskönyvben szerepel, így levihető a konyhába. Persze a laptop is lejöhetne velem, de jobban szeretek papírról főzni. Az eredeti mennyiség felét csináltam meg, kisebb változtatással. Nekem két szilikonos formám van 11-11 lyukkal, amiből kisméretű muffinok lesznek. Ebből a tésztamennyiségből megtelt a két forma. Hagyományos muffinsütőben 12 nagyobb készíthető belőle.

Hozzávalók:
  • 20 dkg sütőtök
  • 8 dkg cukor + 2 evőkanál méz
  • 2 tojás
  • 90 ml olaj
  • 15 dkg liszt
  • 5 evőkanál darált dió
  • sütőpor
  • csipet só
  • egy kávéskanál őrölt fahéj
Így készült:
  1. A tököt kislyukú reszelőn lereszeltem.
  2. A tojást a cukorral kikevertem, majd hozzáadtam az olajat és a tököt, ezekkel is összekevertem. Ezzel a nedves anyagok összedolgozása kész.
  3. A nedves anyagokhoz hozzáforgattam a sütőporos lisztet, a diót és a fűszereket. Nem kell nagyon kikeverni.
  4. A kész masszát szilkonos muffinformába adagoltam.
  5. 180 C-on (légkeverés) 25 perc alatt sült meg.
A töknek azon részét, ami nem kerül reszelésre feldaraboltam, mély tepsibe tettem. Pici vizet öntöttem alá és mielőtt a muffin tésztájának nekiláttam volna betoltam a sütőbe. Nagyjából egyszerre lettek készen.
Tegnap esti társasjátékos összejövetelhez készültek, de uzsonnára is megteszi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése