2011. május 6., péntek

Narancsos-mákos sütemények

Volt némi kandírozott narancshéjam és tojásfehérjéim, amiket fel szerettem volna használni hűtőürítés címszóval.
Gyümölcsös sütemények után kutattam, alapvetően Latsia narancsos-mákos süteménye adta az ötletet, de néhány dolgon módosítottam, hogy a fellelhető készleteket elhasználhassam.
Nálam került bele:
  • 20 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 7 tojásfehérje
  • 1/2 dl tejföl
  • 2 narancs
  • 5 ek darált mák
  • 22 dkg durumliszt
  • sütőpor
  • kandírozott narancshéj (kb. 5 dkg)
Így készült:
  1. A szobahőmérsékletű margarint felkockáztam, majd a cukorral kikevertem habosra.
  2. A tojásfehérjéket adagokban tettem a masszába, mindig megvárva, míg simára és habosra keveredik.
  3. A narancsot nagyjából kifiléztem, majd a felfogott levével együtt leturmixoltam és a krémhez adtam, a tejföllel együtt.
  4. A lisztet elkevertem a mákkal és a sütőporral, majd a krémes masszához adtam.
A kapott massza felét egy 18 cm-es tortaformába tettem, amit kibéleltem sütőpapírral. Ez a sütemény oldalának nem tett jót, így legközelebb csak az alját bélelem ki, az oldalát meg kikenem, hátha úgy jobban kivehető lesz az eredmény. A másik felébe belekevertem a narancshéjat, majd muffintepsibe kanalaztam. Előbb 40, utóbbi 25 percet sült 160 fokos sütőben légkeveréssel. Eredmény egy jó állagú, sokáig friss sütemény. Illik hozzá némi vaníliapuding vagy tejszínhab.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése