2011. január 13., csütörtök

Cukkinifőzelék

2010-ben ültettem el az első saját palántákat a kertben és a balkonládákban. Nem volt túl sikeres év, az utolsó pillanatban szereztem be a magokat, a paradicsom rögtön egy gombás betegséggel indított, amelyik nem lett beteg, azt elmosta a rengeteg eső. Augusztusra végül azért lett néhány kiló paradicsom, némi patiszon, salátafélék, viszonylag sok fűszernövény és rengeteg cukkini. Ez utóbbi azóta is elő-előbukkan, mert fagyasztásra is jutott. A mai extra gyors ebéd is egy nyáron lefagyasztott csomag reszelt cukkiniből készült, meg a szintén saját fagyasztóból való kaporból.
Idén felkészültebb vagyok, már vannak magok. A cukkini most is köztük van, de most nem csak a hagyományos zöld, hanem a sárga fajta is.
A főzelékre visszatérve. Ez is egy Stahl recept. 
Hozzávalók (2 adaghoz):
  • 50-60 dkg cukkini gyalulva (a reszelő nagy lyukát használom)
  • egy nagyobb fej hagyma apróra vágva
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • egy csokor kapor
  • egy kis pohár tejföl
  • 2 ek. liszt
  • kevés olaj
  • só, bors
Elkészítés:
  1. Az apróra vágott hagymát kevés olajon, néhány perc alatt megdinszteljük.
  2. A gyalult cukkinit, a kaprot és a fokhagymát a hagymán, fedő alatt megpároljuk. Ha nagyon száraz lenne egy kis vizet lehet hozzá adni, de gyorsan levet ereszt és az elég a puhuláshoz.
  3. Ha a cukkini megpuhult, megszórjuk a liszttel, és elkeverjük.
  4. A levét kiegészítjük kicsit vízzel vagy tejjel, ha szükséges, sózzuk borsozzuk, majd belekeverjük a tejfölt is. Így felforraljuk, lehúzzuk a tűzről.
  5. Tetszőleges feltéttel tálalható, nálunk általában sült virsli jár mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése