2013. január 2., szerda

Gesztenyekrémleves

A karácsonyi menü egyik fogása volt, az ötlete a "River Cottage - Karácsony" műsorból merítettem, amit december 23-án este sikerült megnézni. Konkrét mennyiségek a műsorban nem voltak, így a saját fejem után mentem. Fénykép sajnos nincs.


Hozzávalók:
  • 25 dkg nyers gesztenye
  • 2 kis fej hagyma
  • 2-3 dkg vaj
  • 2,5 dl húsleves lé
  • 1 dl tejszín
  • 12 zsályalevél
  • só, bors
Elkészítés:
  1. A gesztenyéket bevagdostam és néhány órára hideg vízbe áztattam. Friss, forrásban lévő vízben 10 percig főztem, majd megszabadítottam őket a héjuktól.
  2. A hagymákat apróra vágtam, majd a vajon elkezdtem megpirítani őket. Amikor aranyszínűek lettek, hozzáadtam a felaprított zsályaleveleket, majd pár másodperc közös pirítás után a gesztenye húsát és a húsleves levét. Sóztam, borsoztam és vizet tettem még hozzá (kb 1,3 liter lett összesen).
  3. 10 percig főztem együtt a hozzávalókat, majd az egész levest leturmixoltam. Lehet szűrni is, ez nálunk elmaradt, de legközelebb fogom, mert nagyon kellemes krémes állaga lesz tőle. A leturmixolt levesbe beletettem a tejszínt, és ismét felforraltam. 2-3 perc alatt elkészült.
  4. Tálaláskor lehet bele tenni apróra vágott gesztenyét és vajban sütött zsályaleveleket.
Nagyon kellemes leves kerekedett belőle, leginkább a gombalevesre emlékeztető ízzel, színnel és illattal. Biztosan lesz még terítéken.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése